Kaszás Máté prózájából

regények - elbeszélések - novellák

 

Kaszás Máté

Játszótér

                                                                                  „A hazugság megöli a szerelmet.                                                                    De csak az őszinteség öli meg igazán.”    (Ernest Hemingway)

 

 

– Már azt hittem, nem jössz el – mondta a nő az érkezőnek.

– Itt vagyok – lihegte a férfi.

– Azt hittem, megfeledkeztél.

– Láthatod, itt vagyok – ismételte meg a férfi, és leült a nő mellé. – Hol akarod, hogy beszéljünk, menjünk presszóba, vagy üljünk be a kocsiba?

– Ne menjünk sehová – mondta a nő. – Maradjunk itt a padon.

– Rendben van.

Délelőtt volt. A játszótéren csak ketten ültek a padon. Arrébb néhány gyerek ugrált, hangoskodott a homokozóban.

A férfi szólalt meg újra, nyomatékosan mondta:

– Nem tudom elhinni... Egyszerűen nem tudom elhinni…

– Pedig ez a helyzet – mondta a nő nyugodtan.

Kis ideig hallgattak.

– Menjünk, igyunk valamit – ajánlotta a férfi, és türelmetlenül fölpattant a padról.

– Mondtam, hogy nem akarok innen elmenni. – A nő sajnálkozva nézett az előtte toporgó férfira.

A férfi cigarettát húzott elő, rágyújtott, idegesen körbejárt a pad körül, végül kelletlenül visszaült a nő mellé.

– Rendben van – hadarta.

– Vagyis azt akarod mondani, ugye, hogy nincs rendben? – A nő néhány  verejtékcseppet fedezett fel a férfi halántékán.

– Mondhatjuk úgyis – válaszolta a férfi.

– Sajnálom – mondta a nő. – Sajnálom.

– Ne mondd azt, hogy sajnálod, jó! Nagyon kérlek, ne mondd! – Ahogy hadarva beszélt, a férfi orrán és száján egyszerre dőlt kifelé a füst.

– Akkor is sajnálom – mondta a nő.

– De hiszen ezt akartad mindig! – fakadt ki a férfi indulatosan. – Erre vártál...

– Igaz.

– Most sikerült...

– Valóban.

– Örülj, hogy sikerült...

– Rosszkor sikerült.

– Ez igaz.

Sokáig egyikük sem szólt.

A gyerekek közben otthagyták a homokozót, a gesztenyefa  alá vonultak, egyikőjük, egy szőke fiú, előlépett a csoportból, fölényesen magyarázni kezdett a többieknek; máris kétfelé oszoltak, egyik csapat az út felől rohamozott, a másik a fa mögül védekezett,  nyomban megszólaltak a gépfegyverek, a levegőben lövedékek röpködtek, akadt amelyik fába csapódott, volt amelyik gellert kapott a betonon, és irányt változtatva haladt tovább a játszótér légterében, ám a végeredmény szempontjából ez teljesen mellékes volt: az utakat pillanatokon belül sebesültek és élettelen tetemek borították, a győztesek  elfoglalták a homokozót, a rommá lőtt várra kitúzték a lobogó zászlót, a harc ezennel befejeződött, az orvosok mindenkit meggyógyítottak, úgy a sebesülteket mint a holtakat…

– Kérdezhetek valamit, Károly?

A férfi mozdulatlanul ült, hallgatott.

– Az a lány, az komoly?

A férfi nem válaszolt.

– Ha nem akarsz, nem kell felelned.

A férfi unottant sóhajtott egyet.

– Fiatal, és természetesen nagyon szép, ugye?...

A férfi lehajolt, fölvett a földről egy fadarabot.

– Természetesen – nyögte kényszeredetten.

– Mi lesz, ha majd megtudja? – kérdezte a nő. – Tudod, hogy az már nem titok, ha ketten tudnak róla.

– Meg fogja érteni – felelte a férfi.

– Gondolod, hogy megérti?

– Hiszem, hogy megérti.

A nő a Nap felé nézett most, a Nap balra volt tőle, a férfi jobbra. A férfi nem láthatta, hogy kimeresztett szemmel néz bele a Napba.

– És azt tudja, hogy évekig együtt éltél egy nővel?

A férfi a nőre pillantott.

– Mi van abban?!

A nő szeme fáradtan lecsukódott.

– Igaz – mondta nagyon halkan.

Akkor valaki átkiáltott az út túloldaláról:

– Balázska!...

Aztán újra:

– Balázska!...

A homokozóban kelletlenül felállt egy kövérkés fiú, és a hang irányába fordult.

– Megyek – mondta kedvetlenül.

– Mindjárt dél, és még be sem pakoltál a táskába.

– Miből áll bepakolni!

– Neked az semmi, tudom. Még enned is kell.

– Mondtam már, megyek!

A férfi hirtelen megfogta a nő kezét, kicsit megszorította.

– Nem lehet, hogy tévedés mégiscsak?

– Nem tévedés – mondta a nő, és kihúzta a kezét a férfi tenyeréből. Újra a homokozó felé figyelt.

– Az orvosok is tévedhetnek – mondta a férfi.

– Nem, most nem tévednek – felelte a nő határozottan.

A férfi fölpattant.

– Menjünk innen az istenit!... Legalább igyunk valamit!

A nő továbbra is ülve maradt.

– Nem akarok inni – mondta.

– Akkor sétáljunk!

– Sétálni sem akarok.

– Rendben... – A férfi mogorván visszaült a padra. – Rendben....

A nő most már a férfi homlokán is észrevett pár verejtékcseppet.

– Azt hiszem – kezdte, és nyomban elfordította tekintetét a férfiról –, az lesz a leghelyesebb, ha lemondok róla...

– Szamárság! – vágta rá a férfi azonnal.

Újabb csend állt be kettejük között.

– Legyen meg! – mondta végül a férfi egy nagy sóhajjal. – Az apja vagyok. Meg fogok tenni érte mindent.

A nő a homokozót nézte álmodozó szemmel.

– Szép tőled.

– Tisztában vagyok vele, hogy meg kell tartanod. A te érdekedben mondom.

– Az én érdekemben.

– A te érdekedben, igen. Mindig akartad, hogy legyen, de nem lehetett...

– Igaz.

– Ha ezt eldobnád, az utolsó lehetőséget dobnád el magadtól.

– Hogy tudod!

– Tudom.

A nő gyorsan fölállt és hűvösen ellépett a férfitól.

– Semmit sem tudsz! – Hangja, mint a fuldoklóé, egyszerre egészen fojtott lett. – Semmit!...

Látva a nő hirtelen átváltozását, a férfi egy pillanatra elbizonytalanodott. De aztán magára találva hamar föleszmélt, vigyázva odalépett a nő mögé és óvatosan megérintette a vállát. 

A nő abban a pillanatban amint érzékelte az érintést,  sírva fakadt.

– Tehát nem igaz – mondta a férfi egészen nyugodtan. – Csak kitaláltad.

A nő zsebkendőt szorított a szájára.

– Én meg már – nevette el magát a férfi – az apja akartam lenni....

A nő felváltva, hol sírt, hol pedig a férfival együtt nevetett.

A férfi akkor szembefordult a nővel és átölelte.

– Hová menjünk most? – kérdezte. Hangja rendkívül szelíden szólt. – Elviszlek ebédelni, ha akarod.

A nő a fejét rázta.

– Haza is vihetlek.

A nő egyre csak rázta a fejét.

A férfi elengedte az ölelésből, kicsit távolabb ment tőle.

– Azért majd meglátogatlak – mondta.

A nő hűvösen vállat vont.

– Meglátogatlak – mondta a férfi határozottan.

A nő élesen trombitálva kifújta orrát a zsebkendőbe.

– Mennem kell – jelentette be a férfi.

A nő nem szólt, a zsebkendőjét hajtogatta.

– Vigyázz magadra! – búcsúzott a férfi, s még hozzátette: Kívánom, hogy legyél nagyon erős!

– Az vagyok – mondta a nő.

– Helyes – vágta rá a férfi katonásan. – Remélem, nincs harag...

A nő a fejét rázta.

– Helyes – mondta a férfi újra, s  azzal elindult, eleinte kis léptekkel, majd egyre gyorsabban haladva kisétált a játszótérről. Egyszer sem nézett vissza.

A gyerekek már jóval előbb szétszéledtek.

A játszótéren csak a nő maradt, és maradt a homokvár, teljesen romokban.

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 23
Heti: 29
Havi: 762
Össz.: 45 111

Látogatottság növelés
Oldal: Játszótér
Kaszás Máté prózájából - © 2008 - 2024 - jo-novella.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »