Kaszás Máté prózájából

Kaszás Máté

Pont

(Amália Rózsa blog)

Pont mint a mama a halála hetében - ez jutott eszembe, amikor elhaladtam mellette a folyosón. Odakint az úton néhány havas autó suhant el, bizonyára a hegyről jöttek, mondták az ápolók, hogy ott már havazik. A betegszállító kocsin feküdt, pokrócokkal bebugyolálva, a fején barna kendő, barna kendőben egy parányi fej. Mint a mamáé. Ugyanígy feküdt a betegágyán ő is. Elvékonyodott, májfoltos, fényes bőrére emlékeztem, amely a csonthoz tapadt, de el is vált attól, kirajzolódott a csontozata erősen, mostanra, gondoltam, már a csont lehet a meghatározó, odalent a mélyben.

Arra nem emlékeztem, hogy a mamának is apám ásta-e meg a sírját. A legtöbb sírt ő ásta meg a faluban abban az időben. De a mamáét talán mégsem vállalta el, morfondíroztam, még akkor sem, hogy  nem  igazán  szívelhette  anyósát, gyakran félretolta az ajtóból, minek áll meg ott, ahol nem kéne.

Az is eszembe jutott az idős asszonyt elnézve amint magára hagyva feküdt az üres folyosón, hogy a mamának is végig kellett élnie az utolsó napokat, hisz azok éppúgy hozzátartoztak  az  ő idejéhez mint a korábbi, egészségben eltöltött napok, például lánykorának napjai (tizennégy évesen férjhez ment), amely napokat, lehet, épp az utolsó napjain élt át újra, azokba kapaszkodott gondolatban, gondoltam.

Vissza-visszanéztem  az  elfogyó, sovány arcra, bármilyen szögből tekintettem rá, mindig a mama képét láttam benne.

Ha be is jött hozzánk, nem tartózkodott a szobában sokáig. És ez akkoriban nem is tűnt föl nekem. Mármint hogy nem tartózkodott benn nálunk sokáig. Legtöbbször háttal ült le a tévének, a fehér karosszéken, azon, amelyet egyszer ő égetett meg, amikor lapjával lefelé kapcsolta be rajta a rezsót, és úgy tette föl a bögre tejet.

A zöld-, piros- és barna mintás bársony díványán feküdt az utolsó hetében, a huppos, halálszagú dunyha alatt, a megszürkült, hurkásra gyűrt, rongyos csöpü-lepedőn.

Ott kellett lakjon kislánykoromban is minálunk a hátsó szobában, de nem tudtam elég élesen visszaemlékezni, hogy valóban ott volt-e már akkor is. Akkor amikor én 4-5 évesen anyám után futottam az éjszakába, hogy visszakönyörögjem a házba, megbékítve önmagával és apámmal, ott volt-e akkor a mama? Ott lehetett, de bizonyára nem mert vagy nem akart kijönni a szobájából. Lánya féktelen kirohanásai emlékeztethették a mamát a maga egykori kirohanásaira, amikor ő futott ki a házukból ugyanígy, és anyám, mint gyerek sírta-könyörögte vissza.

Hallhatta a kiáltozásomat, amint a kertünk szilvafái alatt botladozva hívogattam  anyámat. Ezeket a gyermeki jajokat tisztán hallhatta a szobájából a mama, mégsem jött ki utánam. Biztos nagyon akarta, hogy ahogy neki és anyámnak, ugyanúgy nekem is kellően megedződjön a szívem a fájdalomra.

Hatalmas cserepes virág állt a folyosón, nem is virág volt, inkább fa, sötét árnyékot vetett harsány-zöld leveleivel. Ott feküdt alatta a beteg öregasszony teljesen elhagyottan.

Akárcsak a mama a halála hetében, gondoltam lassan tovább haladva…

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat