Kaszás Máté

A borbély két napja

 

Annak az évnek a nyarán, júliusban (ezt nem lehet feledni; papír is van róla, sőt: papírok!...), kivágta azt az embert az üzletből. Elkapta a gallérjánál és kivágta. Pedig neki keze-lába reszketett aznap... ‒ Te szemét! Pusztulj! ‒ Ilyen választékosan fogalmazott. Igazából persze nem is kellett gondolkoznia, jött minden magától. Ez pontosan délben történt. Reggel ennek az utálatosnak a haját nyírta le elsőnek. De már régebbről megjegyezte magának az ábrázatát, a rücskös képét. Megjegyezte, így igaz. Hogy ez az az alak, aki rendszeresen az ajtó előtt áll hajnalban és türelmetlenül várja a nyitást, toporogva várja őt, percenként nézi az óráját, hogy mikor nyit. Ugyanilyen rigorózusan várta őt az az ember akkor reggel is, annak a nehéz évnek a nyarán, júliusban, a haláleset napján... Neki rögtön feljött a gyomra, amint az illetőt meglátta. A férfi odakötötte a nagy, dög kutyáját a csatornakampóhoz. Azt is utálta, a kutyát, majdnem annyira, mint a gazdáját. Akkurátusan kinyitotta a boltot. Még szép, hogy akkurátusan! Onnantól azonban fölgyorsultak az események: át sem öltözött (minek!), csak a táskáját dobta le. Olyan volt a feje belül, mint egy gyorsforgalmú pályaudvar: zakatoltak, ki akartak törni az agyából (a homlokán át) a vonatok, szerelvények. Az a vad sivítás az idegeken! Hát csak nekieresztette a nullásgépet, nyírta a haját a vendégnek, belocsolta kölnivel, azután össze-vissza rázta a fejét, folyt a szesz, a kölni a képén annak az embernek. Figyelte a tükörből, hogyan folyik bele a szemébe. ‒ Vakulj meg! Pottyanjanak le a füleid! Te utálat, te!... ‒ Egész élete dühe tört elő belőle azon a gyászos napon. Összes keserűségét, mérgét, fájdalmát rázúdította arra a szerencsétlen emberre. Úgy megnyírta, hogy föl lehetett volna gyalogolni a férfi feje tetejére a lépcsőkön. A fickó persze följelentette őt. Délben azért jött vissza, hogy ezt közölje vele. Egyenesen a párttitkárhoz megy, mondta. Tökéletesen egyetértett vele, sőt, bátorította: „Tessék, jelentsen föl a párttitkárnál; egyébként ‒ súgta a fülébe ‒ ki nem állhatom a párttitkárt, egy nyálazó seggfej, mellesleg távoli rokonom, állok elébe, jelentsen föl a párttitkárnál, szarok a párttitkárra!...” ‒ Megadta a vendégnek az iroda pontos címét, hogy melyik busszal menjen, milyen időközönként közlekedik a járat, mindenről pontosan tájékoztatta a kuncsaftot, aztán: zsupsz!, kihajította az utcára. Egészen megkönnyebbült.

 

Most a gesztenyefa alá érve hirtelen kirántja a kezét a zsebéből. Innen már be lehet látni a soron. Egy vadonatúj, csillogó-villogó sírkő látványa teljesen lebénítja: ámulatában rövidebbet talál lépni a földbe ágyazott téglák közénél, persze elvágódik, de tüstént fölpattan, ki látta, senki, na és ha látta! Botladozva  megy tovább befelé az ismerős parcellában, végül a gyereke  sírjának háttal ‒ szemben a vadonatúj szomszédos sírkővel ‒ lecövekel. Mereven nézi a drága márvány emlékművet, ujja hegyével kíváncsian megérinti a fényes felületet, de aztán hirtelen visszarántja a kezét; zavarában inkább a zsebébe nyúlkál, ott kaparászik tehetetlenül a körmével; vécépapír zörren; végül lassan, tagoltan, némán tátogva összeolvassa az aranycsillogású óriású betűket: FE-LEJT-HE-TET-LEN!..., azután egy suta hátraarccal a gyereke kopott fejfája felé fordul, a zsebéből kilógó vécépapír lebegve súrolja a földet ‒ kész röhej! ‒,  a válla párszor újra és újra megremeg, száraz levelek potyognak le a ruhájáról, ezek akkor ragadtak rá, amikor elvágódott; most a rázkódástól egyenként mind aláhullnak róla.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: A borbély két napja
Kaszás Máté prózájából - © 2008 - 2024 - jo-novella.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat