Kaszás Máté
Elvadult puszpángok
Hogy végképp Berger nyugalmát vegyék, a minap egy tornyot tettek ki a házával szemben lévő lakás ablakába egyszerű deszkaalapzaton; az öreg, kitöredezett gittű ablakszárnyat teljesen kitárták felé, úgy, hogy ha fölébred, mindjárt erre a különös toronyra lásson. Mint egy megnyújtott tortaszelet, hegyével az égnek, gondolta Berger, ahogy álmosan nézte, és az apja jutott eszébe, hogy mennyire szerette a tortát annak idején. Meg a bort is. A torony tele volt apró ablakokkal, emiatt úgy tűnt, mintha oldalait millió kicsi lyukból készítették volna, ami részint igaznak is látszott, hisz a lyukak voltak körberácsozva rajta. S persze a függönyt sűrűn összeráncolták mögötte, hogy Berger még véletlenül se lássa meg, ki lapul a túlsó szoba mélyén, ki dörzsöli össze zsíros tenyerét komisz ötletétől eltelve.
Berger fölkelt, és rövid torna után, amit rendszeresen közvetlenül az ágy mellett végzett, átsétált a nagyszobába, s az ottani ablakhoz lépett. De már nem a torony érdekelte akkor, hanem a szemközti ház és az ő háza között hirtelen összeverődött tömeg zsibongása, s a távolról élesen hallatszó cimbalomhang.
Berger először csak bátortalanul a függönybe kapaszkodva kitekintett a köztes téren hömpölygő tömegre, majd miután megbizonyosodott, hogy nem őérte jöttek, amitől egyébként jó okkal mindig is tartott, már ki merte nyitni az ablakot, és vigyázva kidugta a fejét. Maga is elcsodálkozott, mindjárt a cimbalmost pillantotta meg a tér déli szegletében; háttal felé, szép, díszes dolmányban állt a téglafalnál, s egy sárgalábú asztal fölé hajolva - Berger szerint, „mintha a farkával játszadozna" - egyre csak pönögette hangszerét.
Berger megnyugodott, hogy még sincs különösebb baj, csupán a szokásos téri mulatozás, mely időről-időre ismétlődik, s amely nélkül, úgy látszik, sokaknak nem lenne teljes a napjuk.
Aztán másnap reggelre, Berger ámulatára, eltűnt a torony az ablakból. Eltüntették. Pedig addigra szerzett egy kicsi színházi távcsövet, hogy azzal alkalomadtán majd tüzetesebben megvizsgálja. Azon már nem is lepődött meg, hogy a függönyt is széjjelhúzták az ablakon, feléje tárva így a valaha ismerős, ám mára teljesen idegenné lett szoba koromsötétjét.
Berger nem emlékezett, hogy lett volna ott belül valaki, miután a szülei meghaltak. Néha látott a házba belépni egy hoszúlábú nőt két (máskor három-négy) gyerekkel. A gyerekek, mielőtt a házba besurrantak volna, sűrűn át-átpislogtak Berger ablakára, de sem nem integettek, sem nem szóltak, csak néztek lopva felé, mintha legalábbis látták volna őt a függöny mögött mélyen megbújva. A nő talán soha nem is nézett át Berger házára; általában sokáig veszkölődött az ajtózárral, rendszerint jó nagy pakkal érkezett, a kulcsot alig bírta előráncigálni a táskájából. Láthatóan az is zavarta ilyenkor, hogy olyan nagyra nőtt, a kulcslyuk meg ott volt valahol a combja vonalában. Végül mégis sikerült kinyitnia az ajtót, s biccentett a fejével a gyerekeinek, hogy befelé. Azok meg szófogadóan beslittyoltak a kitárt ajtón.
De az ablakokban nem lehetett látni egyikőjüket sem soha. Nincs kizárva, gondolta Berger, hogy nem is a valaha anyáméknak kiutalt lakás az otthonuk abban a fura épületben.
Hétfőn reggel aztán Berger erélyesen becsöngetett a szomszédos házba. Meg akarta kérdezni a lakótól - föltételezte, hogy az nem más mégsem, mint a sokgyermekes, hosszúra nőtt asszony -, honnan az a rengeteg szemét a házában, hogy folyton dugig tömi a közös szemetesedényt. Ő még azt a kevés papírhulladékot sem helyezheti el tisztességesen, ami nála egy hét alatt összegyűlik. Végtére is a kukához neki is joga van.
Az ajtót nem nyitotta ki senki. Még állt egy ideig tétován a lépcsőházban, nézegette az új névtáblát, amelyen nem volt egy fia betű sem, talán megfordítva, hátával kifelé csavarozták föl tévedésből, gondolta Berger; aztán úgy döntött, nem ácsorog hiába, hazamegy.
Aznap kora délutánra várta játszótársát, a szeplősvállú Rozit, de bánatára csak jóval nyolc után érkezett meg. A nő azzal kezdte, nem is tudta, hogy ide, Berger házának falához járnak a Pezsgőbárból a részeg férfiak vizelni. Fölemelte a szoknyája szélét, és utálkozva megtapogatta. Éreztem én, hogy eltalált a baromja!, mondta.
Szerény ruhatárából Berger kiválasztott egy, a nőre illő kockás pantallót, hogy húzza föl, míg a szoknyát kimossa és megszárítja. S keserűen megjegyezte: ez a népség már ilyen, bizony, sőt, néha ide is ürítenek, a saját szemével látta.
Jó tíz percig is eltartott, mire a vendég a szoknyáját kimosta. Majd a bekapcsolt villanysütő félig nyitott ajtajára gondosan ráterítette.
Centrifuga, az persze Bergernek nem volt.
Aztán leültek végre tarokkozni.
Hajnali négykor - a tér tornyainak óraütéseit Berger külön-külön is megszámolta, a más-más hangok ütemének elcsúszását is figyelembe véve - játszótársa már békésen bóbiskolt a szemközti fotelban, a feje kissé előrebillent, alsó ajka leleffent, pontosan ugyanúgy, mint Berger gyerekkorában apjának, mikor anyja haragvó tekintetére ügyet sem vetve a mértékletesnél jóval többet fogyasztott az italból. És Berger számára olyan is volt a Rozi a nadrágban, szakasztott olyan, mint az apja, csak az apjának nem vörös haja volt, hanem barna. S persze szeplő sem volt a vállán, legalábbis nem tud róla.
Berger a görgős lábú asztal lapjának sarkára helyezte a kártyapaklit, aztán csöndesen kiment a konyhába vizet inni.
A konyha ablaka nem a térre nézett, mint a nagyszobáé, és nem is a szemközti házra, mint a félszobáé, hanem a belső udvarra, annak is épp a legtávolabbi, legsötétebb pontjára. Amikor ide költöztek, Bergert mindjárt ez a nappal is örökösen sötét, gazfölverte udvar ragadta meg, és örült már, hogy nem tágított a ház megvételének szándékától annak idején egy tapodtat sem.
Berger most egyre csak nézte a belső udvar dermesztő sötétjét, ahol - tudta - elvadult puszpángok hajolnak a zavarosvizű, betemetetlen kút fölé. Az üres pohárral a kezében állt az ablaknál, aztán, megérezve, hogy távozóban beleiből a goromba szél, örömében letolta a nadrágját hamar, és a poharat az ülepéhez igazítva, sóhajtva beleszellentett hosszan. Pontosan ugyanúgy hangzott, mintha a szájával csinálta volna. A térzene hallgatásakor is megfigyelt már hasonló hangot.
A vendég valószínűleg erre a hangra riadt föl. Amikor Berger visszatért hozzá, a nő már ébren volt. Azt kérdezte sápadtan, jönnek talán a hugyozósak?
Berger megnyugtatta, hogy attól jelenleg nem kell tartania, és hogy lássa a nő, mit meg nem tesz érte, maga fejtette le róla a nadrágját, és saját kezűleg adta rá, gombolta be a vendég megszáradt szoknyáját.
Mert azt mondta a Rozi, fél hatkor neki mindenképpen munkába kell állnia a gyárban.
Utána hosszú napokon át Berger megint egyedül volt a lakásban. Bőven volt rá ideje, hogy bámészkodjon kifelé. Például, hogy bámulja a szemközti házat. De néhány óra múlva beleunt a bámészkodásba. Nem észlelt semmiféle mozgást; a ház ajtaján senki sem lépett be, és senki sem lépett ki. Legalábbis amíg figyelte. Sem a hosszúra nőtt asszonyt, sem a gyerekeit nem látta. Elkönyvelte magában, hogy nyaralni vannak. De hát ilyenkor, ősszel, nyaralni? - tűnődött. Viszont ha valami oknál fogva, amint az most már egyértelmű, mégiscsak távol vannak otthonról, gondolkozott, akkor ki a csuda tömi meg a horpadt kukákat mindenféle vacakkal?
A következő hét szerdáján Berger a szokottnál is fáradtabban ébredt. Mindjárt ahogy kikelt az ágyból, sőt, még az ágy szélén ülve, megtapogatta és ujjával erősen megnyomkodta a lába szárát. A nyomkodások helyei sokáig mélyen megmaradtak. Persze, ödémás a lábam, tudtam is, mondta. Az egész famíliám ebbe pusztult bele.
Fürdés közben aztán azon kapta magát Berger, hogy csöppet sem lanyhuló merevedése van. Nem is emlékezett, mikor volt utoljára ilyen. S mert játszani nem volt kedve magával, hát csak ráakasztotta a kiálló részére a vizes törülközőt, hogy az húzza lefelé. De bizony sétálnia kellett ugyancsak, hogy a döccögés a merev tagját lelankassza, fürdőszobából a konyhába, konyhából a szobába és vissza. Közben kérdéseket tett föl magának. Érezte, hogy erre most különösen szüksége van. Talán már rég fel kellett volna tegye őket. De mert Berger tisztában volt vele, hogy a megválaszolásuk nem csak pillanatnyi hangulatán múlik, teljes ostobaság lett volna, ha csak egyre is megkísérel válaszolni. Mert a válaszok mélyen, egész élete folyamatában kell legyenek, ebben Berger bizonyos volt. Akkor pedig hogyan válaszolhatna, akár csak magának is, olyan kérdésre, hogy: ő űzte-e a sírba öreg szüleit? Hogyan?
Berger valójában a tér miatt választotta e helyet lakhelyül, abban a reményben, hogy idős szüleit valami egészen újban, valami számukra eddig nem létezőben részesítheti. Jóban és rosszban természetesen. Ahogyan ők is valamikor a fiukat. És tulajdonképpen a saját keserű hitetlenségét is kifejezetten ilyen megfontolások miatt tálalta nékik őszi-téli estéken, szakadatlanul. Hogy a végén már maguk a szülők is elbizonytalanodtak hitükben. Berger úgy képzelte, hogy a kétséget is az irántuk való szeretetből ébreszti bennük. Hogy fájjon csak nekik, ami fájó. Mert ami fáj - Berger így okoskodott -, az legalább van.
A szülei akkor már ott laktak túl, a szemközti házban. Mert üresen állt az a ház, pontosabban két szoba. S mert nyilvánvaló volt már akkor, hogy Bergerrel egy fedél alatt úgysem bírnának sokáig lakni. Ezért gondolta Berger, hogy egyszerűen beköltözteti őket oda, abba a szemközti lakásba. Ő persze rendszeresen átjárt hozzájuk. És mindig vitt nékik valami oktondian újszerű dolgot, hol egy hátulját mutató bekeretezett képet, hol egy száraz kórót, otrombán kifaragott botot, kettétört kukoricaszárt, ezt-azt.
De ugyanakkor Berger azt is szerette volna, hogy megmaradjon a szüleiben továbbra is minden régi dolog. Mert ők már öregek voltak, Berger meg java korában. Hát ne úgy legyen, ahogy mondják: az öregember már csak a szépre emlékezik, a fiatalabb meg mindig csak a rosszra. Ami volt - az megvolt, azt nem lehet semennyi évvel kitörölni; Berger így gondolkozott akkoriban.
Amikor aztán már nagyon öregek voltak a szülei, és csak az ágyat nyomták, Berger fölfogadott melléjük egy ápolót. De az arcukat mindig ő maga mosta szivaccsal, lavórból. Lehet, hogy vizesen hagyta a bőrüket, arra nem emlékszik. Szerette nézni, ahogy körüldongják nyitott szájukat a legyek. Kis szerkentyűket is eszkábált; síró, sipoló hangokat adtak, mint mikor egy eltévedt gyerek valahol az éjszakában alig hallhatóan szipog; ezek a szerkentyűk teljesen váratlanul szólaltak meg a lakásban, hogy lehetőleg minél tovább éberen tartsák elgyengült szüleit.
Már nagy betegen megkérte az anyja, hogy hozzon neki egyszer egy olyan képet, amely egy háttal álló leányt ábrázol elhagyatott szigeten, a sziget ormára kitett, kissé megbillent homokórával. Berger persze nem vitt neki. Helyette vitt egy akt torzót ábrázoló képet. A képen a torzó a márványkebleivel egy oszlophoz volt kötözve, az oszlopról színes masnik lógtak, lebegtek, úsztak a sárga fényű ég hátterében. Hasonlított ez ahhoz a másik ajándék-képhez, amelyen viszont kötényesen, de fölül pucéran egy kortalan nő ült, ölébe ejtett kézzel, egy fonott széken, a fejét levágták vagy egyszerűen lecsavarták, s helyére kénsárga napraforgót biggyesztettek.
Aztán szombaton (de már mindegy is, melyik hét melyik szombatjáról van szó) Berger még egyszer átment a szemközti házba. S ott, ahol utoljára is ácsorgott, az ajtó előtt újra megállt.
Nem csöngetett, egyszerűen benyitott. És már tudta, soha nem is volt kulcsra zárva az ajtó, csak ő játszott el a gondolattal, hogy zárva van.
Ott belül, a homályos szobában, Berger egy vénséges vén asszonyra talált, ki épp zsákokba, méghozzá rongyos zsákokba tömködte a sokféle kacatot. Közben ki-kiemelt a szeméthalomból egy-egy keretje-tört, porlepte képet, s azokat sorban a penészes, omladozó falnak állítgatta.
Bergeren nem látszott, hogy bármin is csodálkozna; habozás nélkül az asszony elé állt, és - e célra egy, a földről fölvett rongydarabot használva - állánál megérintve, érdeklődőn a fény felé fordította annak sebhelyes, szutykos arcát.
„Szóval te tömködöd tele a kukákat...” - mondta neki hideg nyugalommal. Egy ideig még bámult kérdőn a nő fénytelen szemébe, majd elunva, haragvóan máris eltolta magától az időtlen vénség korában leledző arcot. Ezután lépett a falnak állítgatott képek elé. Persze a halomnyi ócskaság láttán azonnal rájött: ezeket egytől-egyig mind ő ajándékozta valamikor az anyjának. Kezében a ronggyal, körkörös mozdulatokkal Berger most gyengéden törölgetni kezdte a vásznakról a guanó-puha, bársonyos port.
Az egyik kép egy Szaturnusz-gyűrű-kalapos embert ábrázolt, annak is a fél fejét csak, mivelhogy a fejet hosszában elmetszették; dús fekete bajuszt viselt az öreg, és a szíve fölött épp kinyitott egy kicsi kalitka-ajtót, és azon át már ki is dugta fejét egy visítozó vércse, még a fullánkos nyelve is élethűen ágaskodott. Berger emlékezett, erről a képről mondta egyszer az anyjának: a vércseszívű akarnok. Nézd, mondta neki, ilyen leszek vénségemre.
A másik képen több darabból álló ember volt lefestve, ha ugyan ember volt egyáltalán, mert Berger inkább élethű bábunak nézte. A fickó jobb lába díszes ágyúcsövön pihent, a bal pedig, akárcsak a karjai, lógott lefelé. Minden egyes végtagja hajlatban el volt fűrészelve, és csak egy szabad szemmel alig észrevehető drótszál tartotta össze.
A harmadik képen egy bepólyált lábú koldust látott Berger, alacsony, szálkás léckerítésnek dőlve, kitekeredett nyakkal, szutykos gúnyában, kezében furulyával. Fél szemére bandzsított, a lábánál döglött hernyók és pillangók hevertek, mintha azokkal fizettek volna neki furulyázásáért.
Berger hosszasan elnézegette a képeket, aztán mintha éles fájdalom törne rá, egész testét ütemes remegés járta át. Szemét görcsösen lezárta, összeszorította, hosszú másodpercekig így maradt, végül sarkon fordult hirtelen, és kirohant a szobából.
Egyenesen a térre ment, a napfürdőzők közé, és ott csöndben leült a csorba kőlapra.
Egy fekete hajú lány is ült ott a tér fehér padjának háttámláján, tátott szájjal ült, hintázó lábbal, és nézett valahová szomorúan. S közben egy piros gumicsövet szorongatott, abból hangtalanul folyt alá a víz. A tér virágait öntözte a lány, hosszú slauggal, amit alig-alig mozdított el. Aztán sokára leszállt a pad háttámlájáról, és csak húzta körbe-körbe a piros locsolócsövet, és ahogy lépegetett, locsolt.
Berger nézte a virágokat. Nemesített parlagfűfélének látta némelyiket. A másik padon, túl a szobrokon, egy férfi aludt. Úgy, hogy a lába volt az emelkedőnek, feje volt a lejtőnek. Mindez a férfit nem zavarta.
Bergernek valahogy különösen érdekes volt megfigyelnie mindent.
A díszfákat is nézte. Nem volt belőlük sok. A parlagfűféle növények között lila íriszek lobogtak. A kőszegélyen belül pedig egy-egy csokorban azúrkék őszi violák sápadoztak. Akárha ámuldoznának valamin.
Ám közben, amíg Berger nézelődött, egy-egy pillanatra mintha megsérült vagy inkább meg akart volna sérülni a tér nyugalma. Újra és újra. Berger nem tudta, mi idézheti elő ezt. Megtört néha valahol egy vonal, és mintha egy másik kép bevillant volna látómezejébe. Berger nem tett sem ellene, sem pedig mellette semmit. Győzzön, gondolta, az igaz. Egy konflis. Egy napernyő. Egy csatahajó. Berger nem volt benne biztos, hogy éppen ezeket látta, hiszen csak részletek látszottak belőlük. Mintha polarizálódott volna a levegő. Közben néhány újabb házat is fölfedezett magának. Persze tudta, ezek már addig is a helyükön voltak; de pusztán csak ennyit. A galambok ott röpdöstek a vörös meg fehér meg sárga kövekkel kirakott tér fölött. A virágágyásokra szálltak. Föntről, a tetőkről suhantak alá, Berger látta, az ő háza cserepeiről is szüntelenül alábuknak. Ki kell majd cseréltetnem a kúpcserepeimet, gondolta Berger. De néhány még megmenthető lesz, úgy nézem.
Ült és figyelt.
Valami folyhatott ott lefelé a tetőablakokból, töprengett. Persze - az eső. Az eső általában fölülről érkezik, mondta. Átfolyt rajtuk, az ablakokon, s olyankor egy kis rozsdásodás mindig beindult, talán a szegecseléssel ejtett sebeknél. Aztán a következő eső lemosott valamennyit ebből a rozsdából és csúnyán összemaszatolta a még hibátlan cserepeimet. Igen - tűnődött Berger -, így történhetett.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD
► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
5. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
7. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
10. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
11. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567
► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567
egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu
12. Galambok
► Ez az oldal a galambokról szól
galambok.hupont.hu
13. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
14. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
15. Schwarenberg kennel, szálkás-, hosszú- és rövidszörű tacskók
► Kaninchen, törpe, standard tacskók minőségi tenyészete.
schwarenberg.hupont.hu
16. Autóüveg fóliázás Budapest
► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000
autouvegfoliazas.hupont.hu
17. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► "Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón
garainyh.hupont.hu
19. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
20. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
21. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
22. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
23. Martontenisz Sportegyesület 1934-2011
► A Martontenisz Sportegyesület oldala
martontenisz.hupont.hu
24. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
25. Begonia
► Köszöntelek kedves látogató.Első honlapomat probálom elkészíteni ami remélem sikerülni fog.Ha tetszik latogassál még el hozzám.Sosem lesznek barátaid,ha hibátlan embereket keresel!
begonia.hupont.hu
26. BonitArt
► Fiatal cégünk valamennyi munkatársa azt vallja: egy munka akkor lehet jó, akkor szolgálhat a megrendelők elégedettségére, ha hiteles, ha jó, ha művészi. Ars poetikánkat nevünk is tükrözi, de igazolja minden eddigi munkánk is.
bonitart.hupont.hu
27. Nagymágocsi Polgárőr Egyesület
► Szolgálunk és Figyelünk
polgarorsegnagymagocs.hupont.hu
28. ♥
► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..
jokisversek.hupont.hu
29. VANESSZA & VALTER & JÁZMIN
► KERESZT GYEREKEIM LÁTHATÓAK.
manok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
31. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
32. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!
jankamarci.hupont.hu
34. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
35. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
36. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)
► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal
fehervarmadar.hupont.hu
37. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
38. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
39. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► itt mindent megtudhatsz kedvenc sztárjaidról !!!!
sztarokfan.hupont.hu
41. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► SZÉPSÉGÉRT
viktoriakozmetika.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
44. Károlytáró, a felfedezetlen, gyönyörű, tiszta Mátra
► Károlytáró Gyöngyöstől 10,5 km, Mátraszentimrétől 4 km, az erdőtől 0 km. Igen, körös-körül csak erdő van. Valaha a környéken bányászat folyt. Ma nincs bánya, bolt, iskola, templom, kocsma. (Pedig igény lenne rá, mármint a boltra és kocsmára.)
karolytaro.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
46. SZEMERÉSEK A SZEMERÉÉRT ALAPÍTVÁNY
► A tanulókért, az iskoláért; adószám: 19673037-1-41 számlaszám: 10200823-22221575-00000000
szemereert.hupont.hu
47. húsvéti kaktusz (Rhipsalidopsis gaertneri, Hatiora gaertneri)
► hasznos tudnivalók a húsvéti kaktuszokról, gondozásukról,a virágzásról, fajtáikról, szép fotókkal
husvetikaktusz.hupont.hu
48. ÁPOLÁSTUDOMÁNY
► Az Ápolás önálló diszciplína, mely az Orvostudomány mellett halad és találkozási pontjaik nyomán kialakulnak azon létrának fokai, melyen betegeink elérik a gyógyulást.
apolastudomany.hupont.hu
49. ViVa ElClAsIcO
► Ez az oldal a focival foglalkozik.Nevét a Real Madrid-Barcelona meccsről kapta, mivel a világ egyik legnagyobb rangadója.Innen sok információt megtudhat.
vivaelclasico.hupont.hu
50. Balatoni szállás : Rodoli vendégház
► "Családias vendéglátás a Balatonnál"
rodoli-vendeghaz.hupont.hu
51. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
52. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
54. 70 éve nevel gyermeket Tatabánya-Újvárosban ez az iskola
► Kérjük a volt diákokat, küldjenek be nyolcadikos osztályképet! Az adatokat az anyakönyvekből vettük, névelírás történhetett, kérjük jelezzék a morasuli60@gmail.com email címen! Keressük az 1953-ban nyolcadik évfolyamot végzetteket!
morasulihatvan.hupont.hu
55. PRO PECTUS PREVENCIÓS ÉS TERÁPIÁS KÖZPONT
► Egyesületünk célja: A családok testi és lelki egészségének megőrzése, prevenció, terápia
propectus.hupont.hu
56. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
57. Horselands-A lóbarátok honlapja!
► Itt pár rövidke leírást találhatsz a legnépszerűbb lovas PC-kről, néhány lovas játék, órarendek, hátterek, és még más lovakkal kapcsolatos témákat láthatsz!
horselands.hupont.hu
58. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
59. EGÉSZSÉG - VITALITÁS - SZÉPSÉG
► A TERMÉSZET EREJÉVEL....
mikro-alga.hupont.hu
60. Töri vázlatok
► Ha valaki hiányzik a töri óráról, vagy nem tudta leírni a vázlatot itt megtalálja...
tori-vazlat.hupont.hu
61. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály
► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.
bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu
► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!
kedvenc.hupont.hu
63. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
64. OneCoin. A Cryptovaluta. A jövő Digitális Fizető eszköze!
► OneCoin - a jelen világüzlete a jövő valutája!
onecoin-cryptovaluta.hupont.hu
65. Ingyen Weboldal, Ingyenes Honlapok :D Saját Weboldalak Készítése Otthonról
► Itt megismereheted a magyarnyelvű weboldalkészítő programokat és webhelyeket, hogy ne csak itt a HuPont.hu oldalon, de máshol is készíthess ingyenes vagy filléres, de jó mínőségű weblapokat! A HuPont.hu-nál jobbat csak nehezen találsz, mert ez a ...
ingyenesweblapszerkesztok.hupont.hu
66. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
67. angol drámatábor 2012. Balatonmáriafürdő
► Nyelvtanulás egy színdarab segítségével, napi beszéd angolul, a tábor végén előadás. Délután fürdés és játék, teljes ellátás. Tanárok: Csanádi Csilla (angol), Székely István (dráma). A tábor időpontja: 2012. június 20-27.
budatanoda.hupont.hu
68. ORVOS-KOZMETIKAI ÉS ORVOS-ESZTÉTIKAI KEZELÉSI PROGRAMOK
► INTRACEUTICALS® OXIGÉNINFÚZIÓS FELTÖLTÉS│HIFU® MIKROFÓKUSZÁLT ULTRAHANG│CESARE Q-FREQUENCY® RÁDIÓFREKVENCIA│CESARE LED® FÉNYESZTÉTIKA│VITALASER® HIDEGLÉZER-TERÁPIA│GUNA BIOLIFTING HOMEOPÁTIÁS DERMA ROLLER TŰS MEZO│BŐRKÉPMEGÚJÍTÓ MÉLYHÁMLASZTÁS
orvoskozmetika.hupont.hu
69. WoW Horde site only horde fan
► Horda szív, horda lélek hordás leszek amíg élek!!!
wowheads.hupont.hu
► DEBRECEN
attitude.hupont.hu
71. Lengyel Zoltán (zongoraművész, orgonista, zeneszerző) weboldala
► Zongora- és orgonakoncertek, sorozatok.. hangszerek
lengyelzoltan.hupont.hu
72. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
73. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
74. Violetta :)
► Aki Violetta fan annak ez az oldal való. Itt mindent megtutsz
viluettaviolettaxd.hupont.hu
► Dugdostad már a kezed? Soha többet nem kell! Exkluzív, szolid vagy extrém körmökre vágysz? Csillám porok, strassz kövek, a legújabb technikák… Minden megoldás kivitelezhető, igényeidnek megfelelően!
ditmukorom.hupont.hu