Kaszás Máté
Bernyákék háza
A Szilvás-kertben van a ház, a falu szélén, patak választja el a többi háztól, a környéken rengeteg Margitás-szilvafa nől. Esténként ide, a kertek alá járnak bandázni a suhancok, bekiabálnak a ház ablakán, letördelik a fák ágait, levizelik a kerítést, magjaikkal hintik tele a fák kérgét.
Szép és nagy ház, mégsincs benne boldogság. Mellette még áll a régi, kicsi, nyeregtetős épület, annak az ajtaján már évtizedek óta nem lépett be senki.
Amikor még a pici házban laktak, a két Bernyák-lány is kicsi volt; a széles lécekből készült kerítést akkoriban rendszeres időközönként fehérre festették. Amint megkoptatta az eső, máris újra kenték.
A lányok templomba jártak minden vasárnap. Az anyjukkal vagy az öreganyjukkal. Délután pedig elmehettek a falu klubjába.
Ágnes az idősebb, Henriett a szebb, mindketten szőkék és soványak.
A fiatalasszony, hamarosan azután, hogy felépült az új ház, meghalt. Talán ha fél évet lakott benne. Régóta betegeskedett, bár igazán nem hitte el neki senki, hogy beteg, hallgatagsága miatt inkább fölvágósnak tartották a faluban. Amikor épült az új ház, sokan megfigyelték, hogy jobbára csak az árnyékos helyeken forgolódik, söpröget a szobában, az anyja mellett főzőcskél kicsit. Nem is nagyon mentek hozzá meglátogatni, mikor feküdt, és mondogatta, hogy érzi, nemsokára meghal. Inkább még megjegyezték róla összesúgva: „Milyen jó színben van, és nyafog..."
A temetésre az egész falu kivonult. Temetés után pedig már sajnálkozva beszéltek a megboldogultról: „Bizony - mondták -, szegény Katin az építkezés ideje alatt is látszott a betegség, csak ült az árnyékban, nézte az épülő házat szomorúan, mintha tudta volna, hogy nem sokáig örülhet neki..."
Katolikus pap temette a megboldogultat, s mielőtt meghintette volna huppogva a koporsó deszkáját, fátyolos hangon szólt az ittmaradókhoz, a férjhez, a gyerekekhez, az idős szülőkhöz.
A lányokon fekete egyberészes ruha volt, kicsi kerek inggallérjuk hasonlított a szemfedő szegélyére; mintha abból kanyarintották volna nekik. Cipőjük fehér, harisnyájuk fekete. Jobbról-balról álltak az apjuk mellett, vörösre sírt szemhéjjal, az apa fogta a kezüket, bár ezt nem lehetett pontosan megállapítani, kérdéses volt, ki az, aki fogja a másikat, s ki az, aki görcsösen belekapaszkodik. A falubeliek úgy látták, az apa kapaszkodott a lányokba, a lányok pedig hősiesen tartották az apjukat.
Azon már nem is igen lepődött meg senki, hogy a férfi mindjárt a temetés hetében megkísérelt végezni magával; a padláson épp ellökte lába alól a sámlit, amikor a nagyobbik lány a kúttól a szellőzőn át meglátta a himbálózó kötélen; egy késsel ordítva nyomban felrohant, s rémületében egész tócsát maga alá vizelt, míg keservesen elnyiszitelte apja fölött a kötelet. A férfi teljesen öntudatán volt, odatérdepelt a gyereke mellé, és vele zokogott, azután átölelte a lánya fejét, és telepotyogtatta könnyeivel szép hosszú szőke haját. Ez már a második ilyen kísérlete volt, először legénykorában próbálkozott szerelmi bánatában. Akkor az apja mentette meg, s miután megmentette, ott melegében mindjárt föl is pofozta a fiát.
Az após és az anyós az új ház elkészültekor nem költöztek át, végig a kisházban maradtak, később pedig, amint a lányuk beteg lett, majd pedig meghalt, már nem is kívánták az új helyet. Azt érezték, és ezt el is mondták egymásnak gyakorta, hogy egyszeriben semmivé válnak hajdani vágyaik; egyik napról a másikra céljaik végleg bezárultak.
Az unokák az apjukkal még náluk étkeztek ugyan, s napközben máskor is át-átnéztek hozzájuk, de ez már más volt, nem olyan, mint valamikor együtt.
Közben Ágnes kijárta az általánost, gimnáziumba iratkozott, a tanulmányi átlaga szinte végig jeles, csupán a második évben rontott három tantárgyból. Akkorra már a kisebbik lány is befejezte az elemit, ő a kereskedelmi szakközépiskolába jelentkezett; felvették. Aztán meghalt a mama.
Tél volt már, de sehol egy hófolt, és hideg sem. A lányoknak csak színes télikabátjuk volt; féltek, ha hidegre fordul az idő, abban kell majd kimenniük a temetőbe. Az idő azonban nem gorombult el, inkább még megenyhült, valósággal meleg volt a temetés napján, olyannyira, hogy a télikabát szóba sem jött.
Most is az a pap temetett, s finom módosítással ugyanazt a szöveget mondta búcsúztatóul, mint amit a család első halottja fölött mondott. Áginak, a nagyobbik lánynak úgy is tűnt az egész, mintha újra levetítenének előtte egy filmet, melyet már untig látott, ám neki mégis illő megfelelő pillanatban izgatottságot, bánatot, összetörtséget mutatnia, ellenkező esetben zordonsága heteken át beszédtéma lesz a faluban. Egészében véve persze mégis más volt ennek a temetésnek a levegője, mint amilyen a fiatalasszony elföldelésekor; jóval kevesebben voltak a gyászolók, s egyetlen zsebkendő is elegendőnek bizonyult a könnyek felitatására. Igaz, a kisebbik lányt különösen megviselte a mama elvesztése, s persze Ágnesen is látszott, hogy megtört, de ő - ahogy utána otthon a húgának mondta - inkább szomorúságot érzett, mint fájdalmat, és amikor sírt, hiába, hogy rajongva szerette életében a mamát, úgy érezte, még most is az anyját temetik, az anyja temetése húzódott el ilyen sokáig, és húzódik ezután is, nem tudhatni, meddig.
Az apa az anyós halála után egyre kiállhatatlanabb természetű lett, kötekedett, nem szívelhette maga körül apósát, akire most már a lányok mostak, főztek, amikor hazaérkeztek a busszal a városból.
„Mit bámul olyan fölényesen! Tán azt hiszi, engem is túlél, és csalánt ültethet a síromra!..."
Az öregember nem figyelt a vejére.
„Hát persze, túlélsz - mondta már tegeződve, elborult elmével a férfi -; engem is, a gyerekeimet is, és bitorolhatod a házamat..."
A szobájában idegesen le-föl járkált. Hangosan beszélt a falakhoz. A lánya bekopogott, de elzavarta: „Menj az öregapádhoz!" - S hallani lehetett a csattanást; valami az ajtónak röpült és menten széjjeltört.
Két teljes napon át feküdt az ágyban, harmadnap elővánszorgott, azt mondta az öregnek, bocsánatot kérek, papa, amiért letegeztem. Az após legyintett rá, és közölte vele, döntött: nem marad itt tovább, már holnap elutazik a húgához, Ronyovácra, onnan pedig egyszer talán együtt mennek majd tovább, a szeretetházba; a húga már tett is lépéseket ez ügyben az ő jóváhagyásával.
A férfi úgy reagált erre, hogy egy habosat kiköpött oldalra; fölszaladt a szobájába, és újabb két napig nem mozdult ki.
Az apósát mindössze egyszer látogatta meg, mikor az már a szeretetházba került; bort vitt neki demizsonban, meg egy vékony szál kolbászt, nem hívta haza, de tudni szerette volna, hogy van.
Az öregember szépen köszönte a látogatást, azt mondta a vejének, ha hívná, sem menne már vissza a faluba. Igazán nem panaszkodhat, megadnak itt neki mindent, amire szüksége van. Az unokák persze sokszor hiányoznak, de nyugodt felőlük: okos lány mind a kettő. Egyébként járnak be ide az otthonba úttörők. Minden félévben jönnek egyszer. Kis zenei műsort adnak, verset szavalnak arról, hogy hogyan építik a szorgalmas munkások a tetőt. Múltkor az egyik gyerektől ajándékba kapott egy szipkát, s bár nem dohányzik, elfogadta.
A férfi nem adta át ajándékát az apósnak; távozáskor egyszerűen csak ott felejtette nála.
Egy újabb tél jött, majd elvonult, anélkül, hogy megmutatta volna kemény fogát. Új év volt már, új tavasz. Különös csupán annyi történt a faluban, hogy a Kurta-réten állítólag megerőszakoltak egy asszonyt, mert sorozatosan nem hordott bugyit, és a téesz traktorosát ez a dolog fölöttébb bosszantotta.
Henriett, a kisebbik lány már jó ideje fiúzott; kacérkodni járt csak haza. Ágnes viszont félbehagyta iskolai tanulmányait, és végleg hazaköltözött. Egy ideig még tanulgatott otthon, egyedül, aztán feladta; színészképeket kezdett gyűjteni; közben naponta vastagon bekente a bőrét, hogy - úgymond - sokáig fiatalos maradjon, ne ráncosodjon. Még nem ráncosodott, ám ő meg volt róla győződve, hogy csakis a szeme gyengesége miatt nem látja ráncait. Éjjel néha görcsösen ölelt egy hosszúkás tárgyat az ágyban, amit napvilágnál mindig elrejtve őrizgetett; hol elviselhetetlen melegség jött rá, hol meg borzongva fázott a déli sugaras fényben is, és nem mert az apja szemébe nézni. És feltűnően feszes volt a járása, „fölvágós", mondták rá, nem köszönt senkinek, a bőre pedig - meglehet, a sok kenőcstől -, vészesen halványodott, már illett rá a „múmia" gúnynév, az apa - beszélték -, nemsokára megnősül...
Közben a kisebbik lány városlakó lett végleg. Úgy mondták, összeállt egy elvált emberrel, és nála lakik. Hónapokig haza sem nézett. A falubúcsú utáni héten egy nyugati rendszámú kocsi hozta, a pilóta - egy fölnyírt tarkójú kőzépkorú férfi - ki sem szállt az autóból, s a lány is csak röviden időzött a házban.
A két testvér már az első öt percben összeszólalkozott, Ágnes szemére vetette a húgának, hogy feléjük sem néz, és magyarázatot követelt a kopasz kocsis pacákja miatt. Henriett viszont a nővére vénlányságára tett szúrós megjegyzéseket. Erre Ágnes azt mondta a húgának gyűlölettel: „Te egy ócska kis ribanc vagy, érted. Nekem te ne tegyél megjegyzéseket. Ha akartam volna, nekem is lehettek volna kocsis palijaim, minden lukamba kettő, de apánk akkor már nem élne!..."
„Cö-cö-cö!" - így a húg.
Ágnes, miután egyedül maradt, elővette a hűtőből a Henriett várva-várt érkezésére tartogatott búcsúi csokitortát, és bánatában két nagy szeletet befalt belőle.
Nem igaz, sóhajtozott később összemaszatolt arccal, hogy neki is lehettek volna kocsis pacákjai. Ha mégannyira akarta volna sem - tudja. Neki a bőre sem olyan friss, üde, mint a húgának. Talán ha egy másik korban élhetne, tűnődött. Bár valószínűleg nem rosszabb ez a kor sem, mint a többi, csak meg kellene találnia a helyét benne. Ez nem akar sikerülni. Amikor félbeszakította iskolai tanulmányait és hazajött az apja mellé, azt gondolta, ez így helyes. De egyre gyakrabban érez másképpen. És fél valamitől; nem tudja, mitől. Ha az apja itthon tartózkodik, akkor jó, mert megdicséri, hogy finom az étel, vagy hogy rend van a lakásban. De ha távol van, akkor olyan, mintha neki nem is lenne már semmi dolga, hogy önmagának nincs is mit elvégezzen, az apja nélkül egyszerűen nincs célja. Még a naplójába is legtöbbet apjáról jegyzetelt:
Ásózik, le-lejön inni a kertből, kissé imbolygós, arca törődött, de ha iszik egy pohár bort, máris meglágyulnak a vonásai, pedig néha eldugom előle az üveget, muszáj, nem tudja, hol a határ, a munkában sem tudja, most is elmélyedt benne teljesen, csak akkor néz föl, ha messze az úton elrobog egy autó, olyankor megáll, kifújja az orrát egy sötétkék zsebkendőbe, a híd felé néz, ahonnan bekötőút vezet idáig, és bár nem látni a fáktól a hidat, a tekintete mégis arra van, talán be nem vallottan is örökösen Henriettet várja, hiába, mindig is fontosabb nekünk, aki nem jön, mint aki állandóan a szemünk előtt van; látom, most feltolja a sapkáját a homlokáról, a markába köp, némán dolgozik, az ásó földbe mélyedő és előbukkanó nyelvét figyeli; este elalszik tévénézés közben, folyik a nyála, én meg csak hámozom a krumplit, azt sem tudom, mit fogok holnap főzni belőle...
Henriett utóbb már egyáltalán nem jött. Azt írta rózsaszínű levélpapíron: Nem zavarom többé a békességteket. Bocsáss meg nekem, apa, amiért nem férek a bőrömbe. És te is, nővérkém, bocsáss meg, ha tudsz. Legalább ti ketten legyetek jók.
A tévé éppen aznap romlott el, hogy a húg illatos levele megérkezett. Egyszercsak percegni, pattogni kezdett, és vége. Ágnes egészen kifosztottan ment lefeküdni.
A könyveit nem vette már elő, nem tudni, mióta. Csak szentimentális ponyvát olvas, de azzal is úgy van sokszor, hiába, hogy a szeme a soron, mégis elkalandozik róla a figyelme.
A tévét viszont harmadnapra egyedül rendbehozta. Úgy, hogy semmi mást nem csinált vele, csak néhányszor jól oldalba vágta. Ez közvetlenül azelőtt történt, hogy az apja elégedetten közölte vele: osztályon felüli a főztje, föltétlenül megfogadja háziszakácsának, ha újra megnősül. Tréfálkozva mondta, ám az elismerést ez egyáltalán nem csorbította.
Késő este a férfi átment a lánya szobájába; Ágnes, még mielőtt apja lámpát kapcsolt volna, megállapította róla, hogy italos, ugyanis - hallotta - hosszú másodpercekig matatott a villanykapcsoló körül. És halkan, lopakodva járt, mint a betörő.
Azzal kezdte, vacsorakor nem akart előhozakodni vele, amit a présházban minap látott. Egy macskatetemet, mondta. Egy idegen macskáé volt. Ott, a présház betonkádja mellett feküdt egy ócska bádogfazék és a karikába tekert dróthuzal között. A fazékban volt valamilyen tárgy is, már nem emlékszik, hogy mi. A formája talán henger, de semmi sem biztos, mondta. Legföljebb annyi, hogy kicsi volt és gurulós. Amikor bedugta a lapátot az eldőlt fazékba, és így, elébb kicsit oldalt hengerítve, megemelte, emlékszik, ez a micsoda máris gurulni kezdett kifelé. Azt akarta, hogy ne guruljon ki, hogy minden, amihez nem ő nyúl, maradjon csak a helyén. Akkor már érezni lehetett a rothadt hús szagát. És látta a döglegyeket, nagy, fekete, gyorsröpülésű, cikázásra kész élősdik felajzva...
Ágnes közbe akart kiáltani: „de apa!", ám a férfi mukkanni sem hagyta, érezhetően különös gyönyörűséget lelt saját szavai sodrásában.
Azt mondta, kiment akkor és megásta a sövény tövében a kicsi gödröt. Visszatérve aztán, lapátjával alányúlva megemelte a tetemet. A test egyben mozdult, akárha farönk lenne. Számított rá, hogy így lesz, mégis végigfutott hátán a borzongás. De még egyéb gond is adódott: a dróthuzal nem eresztette el mindjárt, sokáig kellett kísérletezzen, míg végre kiszabadult - a drót szabadult ki a testből, igen, mondotta, mert szinte beleette magát a rothadt húsba. De az is lehet, hogy a bomlás következtében egyszerűen ránehezült az anyag, és mintegy összeérett vele. Azok a szemek!, sóhajtott fel. Nem hihető, hogy valaha néztek, szomorkodtak vagy akár csak világítottak is az éjbe. Semmi sem volt már bennük, semmi fény. No és természetesen hátul, a valagánál kezdte ki, és a belek vezetékein haladt befelé az üregbe az a bizonyos valami, ami már nem halál, nem - nem tudni, mi...
Ágnes elhűlve hallgatta. Még sosem látta ennyire felhevültnek apját. Beszéd közben egészen köze1 jött hozza. Már attól félt, apja valamilyen különleges óhajjal kikelti öt az ágyból. Akkor óhatatlanul lelepleződne titkolt szokása, rendszeresen mezítelenül fekszik, lába közé szorított, feszesre tekert spurni cérnával.
„Apa! Mi baj van, apa!..." .
A férfi, ki ekkor már álmatagon a lánya selymes haját csavargatta az ujjára, hirtelen föleszmélt; egyetlen szó nélkül hagyta el a szobát.
Ágnes pedig nyomban kipenderült az ágyból, kapkodva magára rántotta az anyjától örökölt hálóinget, és némán, tátott szájjal, hajnalig ült magába roskadva az ágy szelén.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
11. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
12. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
14. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
15. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
17. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
18. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
20. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
21. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
► Ezen a farmon nem a hagyományos gazdasági haszonállatok tartásával foglalkozom, hanem azok hobbi célra kitenyésztett díszes, különleges változatait tartom és tenyésztem.
burst-diszbaromfi-farm.hupont.hu
23. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos
► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól
pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu
24. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
26. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
27. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
28. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
29. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
30. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
31. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
32. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
33. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
34. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
35. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
37. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
38. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
39. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
40. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
41. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
43. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu
44. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
45. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
46. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
47. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
48. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
50. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
52. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
53. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
54. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
55. Tündérmesék Rebekának - és más mesék
► A mesék örömöt okoznak akkor is, amikor írok, akkor is, amikor olvasom. Ha nem így van, nem írok meséket!
angyalistoryk.hupont.hu
56. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
57. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
58. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
59. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
60. Isten hozott az oldalamra !!!
► ''Szállj szent turul! Ó, szállj, szállj szent turul, fent a magyar égen, hozd el távoli fiaidnak a várva várt feltámadást!'' Majorváry Szabó Sándor
szekelymagyar.hupont.hu
61. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
62. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.
► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!
kocsialkatresz.hupont.hu
63. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
64. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
65. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
66. Vállalkozás ellenőrzés, belső ellenőrzési ismeretek, kontrolling
► Ellenőrizzzzzzzzzzz TE is!
ellenorizzteis.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Érezd csak jól magad, remélem tetszik az oldal!
te-oldalad.hupont.hu
69. Bite Fight.hu: Wolf Rieder Klán [W.R]
► Sziasztok! Itt mindent megtalálsz a Wolf Rieder Klánról ami csak érdekel!Ha valami hibát veszel észre csak szolj és megpróbálom orvosolni a problémát.A honlap szerkeztője: Saszta.
wolf-rieder.hupont.hu
70. VÁLTOZZ FŰZFŐ!
► Kontics Monika képviselő oldala
valtozzfuzfo.hupont.hu
► Tudni kell ....Életünk csak átjáró ...egy más világba..
vagy.hupont.hu
72. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
73. Spitz Hotel Minden kis Spitz otthona!
► A kutya a legállhatatosabb barát - az első aki üdvözöl, és a legbátrabb aki védelmez!
spitzhotel.hupont.hu
► ..Hogy mitől lesz az ember Goth? .. Az szépen lassan kialakul benne, és nem is biztos, hogy tudjuk, Goth érzésekkel járjuk a világot..
mygothicmusic.hupont.hu
75. http://naruto-shippuuden.hupont.hu
► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal.
naruto-shippuuden.hupont.hu