Kaszás Máté

Ha te mondod, Jenőke!...

(Amália Rózsa blogja 2.)

(puccosok)
…A fél nyolc az akkor is egy kicsit korai, szerintem, a távozásukhoz, még  hogyha főirodákat takarítanak is (csupa puccos dáma), folyton háborognak, hogy nem érik el a 7:20-ast, így kurva hétszentség, úgy kutyafasza, mikor pedig minimum 8-ig tartana a munkaidejük, mindegy, várom, hogy elhúzzanak a madámok, akkor majd én elvégzem a piszkosát, a sarát, végig az öltözőkben, folyosókon, vécékben. Örüljek, hogy itt vagyok, hogy itt lehetek, hogy van munkahelyem, ma már nem akármi az: dolgozni...
 
(Fajózsi)
Viszem a sprét a vécébe, a fiúkhoz, meg még egy illatos fertőtlenítőkockát is magamhoz vettem, mert olyan nagy a bűz a férfiklotyón, hogy a szennytelepé se különb, a piszoárba nem, mert nincs tartója és becsúszik a lukba, mikor a nagylegények direkt ráhugyálnak,  csak fölébe, a csempekiugróra teszek nekik, hadd legyen közel az orrukhoz. Mutatom a Fajózsinak (egyébként Ágh József), aki   dolgavégeztével épp szembe jön velem, és mondom is neki, kérsz kockacukrot? Rám mered a kacska szemével, aztán a markomba les, a fenyőillatú fertőtlenítőkockára, zöld, mondom, csak zöld kockacukrom van, kell? Egyem meg,  mondja. És ezt úgy mondja, mintha a napra haragudna, hogy már megint szerda, a dolog nem lelkesíti egyáltalán. Pedig, mondom neki, te a kertészeknél vagy, tudtommal. Hát... ott hát, mondja. Kicsit már kiabálós a hangja. Ugyan még nem annyira mintha a feleségével kiabálna, aki szintén itt dolgozik nálunk, de nem a kertészeknél van, hanem a köztisztásoknál, külön tette őket a művezetőjük, mivel folyton civakodtak, pont mint otthon, olyantól tudom, aki többször járt náluk, ott, azt mondja az illető, meg kell bolondulni. Hát... ott hát! – Kezd kiabálós lenni a Józsi hangja, úgyhogy nem is incselkedek vele tovább. Illetve, mielőtt elfordulnék tőle, úgy teszek mintha bekapnám. A cukurkát. Vagyis az illatos zöld fertőtlenítőkockát, amelynek állaga akár a lejárt szavatosságú szopogatós zseléé. A Józsi lemerevedve áll, a szeme golyóra kidülled, úgy bámul rám, olyan megbabonázva mintha egy tök idegen lény lennék számára. Tulajdonképpen ezt is akartam, kicsit idegenné lenni. Folyton az az érzésem, hogy figyel, les engem valaki. És az egyáltalán nem a Józsi...
 
(ramaty)
Ramaty egy idő van. A fákon óriási loncgömbök vagy mik vannak, megtépázva, lehet, hogy a fa eleve ilyen, nem tudom, ezek lehetnek a szarkáknak meg a kányáknak a házai. Berek sétány. Varjúfészek kár.
 
(kár)
Kár, hogy L. műv. elmegy, leszámol, a fizetéséből nem bírja fizetni az albérletét, meg plusz a rezsi is, hallom, sok neki, pedig művezető, az ő fizetése jobb kell legyen a közmunkásokénál,  azok mégsem mennek el, hová is mennének, a Taigetoszra, jól mondom? Plusz a tartásdíj is, mondja, sok neki. A többi művezetők számítgatják, hogy ha L. bérét négyfelé osztanák, akkor is csak 30 000-rel lenne több nekik fejenként, és az mi, na mi, lószar. Tessék?!, mondom magamban. Tessék?! – erősítem meg a kérdést. Az enyém másfélszer harminc sincsen. Álmos  műv. szerint semmi az a 30, annyiért nem éri meg a nyakába venni L. munkájának a negyedét. Tessék?! – mondom megint csak, tessék?! Mert nehogy már megszakadjatok, szegényeim, szegény művezetőim, nehogy! Meg szegény osztályvezetők! Meg szegény, szegény igazgatók! Mert azokból is van itt egypár a cégnél, ha csak kapásból körülnézek, hármat látok, egyenként egy-egy millkó fizetéssel, vagy ne legyek naiv: egy-kettő-három millkóval? Mármint az egyik felvevő helyről, persze. Mert több helyről is befolyik, becsurog nekik, mondják. Nekünk meg mi csurog be, ja, az, az be.
 
(túlélő)
Van az az idegen bogár vagy rovarfajta, picike, akár a szúnyog, még annál is kisebb, ezek vannak újabban a mosdóban, vécében, honnan kerülnek ide, gőzöm nincs, a munkások ruháján, cafatos nadrágszárán költöznek be, lehet. A piszoárból is fel-felszállnak. Rendkívül  alkalmazkodó faj, a maradék salakból meg a vizeletből kicsapódó sóból nyerik az energiát. Teljesen lekerekített a csöpp hártyás szárnyuk, mint a miniatűr helikopterek, olyanok, alig kell nekik energiabevitel. Pillék, túlélők.
 
(mi a francnak!)
L. búcsúztatására kora reggel, a tanácskozóteremben kerül sor. Amikor  benyitok, a főnökök, kicsik és nagyok, és még nagyobbak, a fal mentén körbeállnak. L. tollat kap, gravírozottat, plusz egy csontig elkoptatott ciroksöprűt a főművezetőjétől, díszesen fölszalagozva. Az ajándékok mellé kacagás is jár a kollégáktól. Csak én tátom a számat. Mi a francnak kellett ide benyitnom ma!
 
(Palika)
A Palika gyerek is távozik, a gereblyés. Reggel még lefürdött utoljára, ment leszámolni, nem hosszabbították meg a szerződését, három hónap után lejárt neki, vitte a zsákban a cuccait, szakadt fényvisszaverő-mellényt, bélése kilógó kabátot, sártól és  folyamatos kidörzsölődéstől  fényes páncéllá keményedett szárú nadrágot. A lakatot nekem kell leadnod, Palika, mert már nincs a Jenőke, tudod, mondtam neki halkan, nehogy fölidegesítsem. Az az enyém, én vettem! – vágta rá a gyerek mérgesen. Jó, rendben – hagytam rá hamar. A szekrényt, azt leadom – jelentette ki nagy garral. Mintha azt mondta volna: hülyének nézel te engem?!  
 
(műanyag?)
Valójában mi az a szó, hogy művezető? Műanyag biztos nem. Műszakvezető. S ha műszakot  vezet, akkor mi is a dolga? Nemde ott lenni a műszaknál, a csapatánál, és irányítani, vezetni a munkát. Nem pedig iratokat gyártani a följebbvalójának, hogy aztán a följebbvaló is tovább gyártsa iratát a még följebbvalónak, és így tovább, és így tovább. Már annyian vannak az irodákban, és annyi papírt elhasználnak, hogy csak na!
 
(terítő)
Hogy még egy vécépapírnak is milyen szép mintázata tud lenni! Csak ámulok a klotyón magamban. Mint egy csipketerítő, olyan! Aki ilyet kitalál, az biztos soha nem beszél csúnyán...
 
(most már biztos)
Most már biztos, hogy folyamatos megfigyelés alatt vagyok. A Repcepciós Rezső mindent lát, ő az első vonal, azt mondta nekem minap, ott is vagyok, ott is látlak, ahol nem gondolnád. Azt is tudom, milyen színű a tangád. Pont az is volt az érzésem mindig, hogy valaki kameráz engem titokban, és valahová elközvetíti a rólam készült anyagot, de hogy mi szüksége éppen énrám, gőzöm nincs.
 
(macska)
Ahogy lépek be a recepcióra, megakad a szemem a Rezső monitorán: egy meztelen nőt tett be háttérképnek, szerintem direkt nekem, hogy irigykedve nézzem: én sosem lehetek ilyen!... Valóban tökéletes a dáma, magamutogatón hanyatt fekszik a bársony kanapén, arcát felém, a néző felé fordítva, sűrű haja lelóg a párnáról, mint egy zuhatag, olyan. Olyan mint  Linda Evangelista tisztára, csak szőkében. A bőre frankón le van  barnítva a... –   nem jut eszembe,  most nem ugrik be… csirkemelegítő-lámpával?… Újabban gyakran vagyok úgy, hogy nem tudom valaminek a nevét… Aztán változik a háttér, s már egy macska mutatja felém a seggét. Kicsit hátrébb kell lépjek, hogy jobban  szemrevételezhessem. S akkor  jövök rá, hogy az állat egy kövér pacák pocakjára van, méghozzá színesben, rátetoválva úgy, hogy a bűvölő szemekkel visszatekintő (rám, a nézőre visszanéző) macsek hegyesen fölemelt farka alatti segglyuk tulajdonképpen az ipse koszos köldöke.
 
(tetkó)
Amíg én az íróasztalát polírozom, a Rezső az egyik félmeztelenre vetkőzött őr tetoválását gusztálja a sarokban. A fickó egyélő tetkó. Plusz belevágtak egy rozsdás bicskát a nyakába. Azt mondja rá a Rezső: tök jó!

(...)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Ha te mondod, Jenőke!...
Kaszás Máté prózájából - © 2008 - 2024 - jo-novella.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat