Kaszás Máté
IDŐTLEN IDŐ
Tényleg
szeretett, mama, mondja majd neked az unokánk azután, hogy elolvassa a levelet, melyet még csak ezután fogok megírni neked, s amelyet te átnyújtasz neki hosszú évek múlva, kérve őt, hogy segítsen az értelmezésében.
Az ég föltehetően derült lesz aznap, mégis meglepően kevés számú madár hallatja énekét a nyírfaligetben, melyet sajna már nem úgy fognak gondozni, mint gondoztak régen, a mi időnkben; a fű méter magasra szökken, s még annál is magasabbra nőnek benne a kórók, fás-szárú kiszáradt gyomok. A parkból sorra eltűnnek a sárkányt eregető rövidnadrágos lurkók, nem látni a labdázó fiúkat sem, lehet, iskolában lesznek, és a fákról sorra lehullnak a sárgafoltos halott levelek.
Viszont az útszéli gyepűben édesen kásásra érik addigra a csenevész vadkörte, vadalma.
Még hosszú felsorolást tehetnék, hogy mi tűnik el és mi marad meg ‒ de minek!
Én már most is abban az eljövendő őszben sétálok ‒ Veled, Szívem.