Kaszás Máté

Keressük együtt!

(a HALOTT VÁROSOK sorozatból)

  

A Halom utca és a Füstös út kereszteződésében őkegyelme ─ Bundás? Csuli? Fityula? ─ egyszerűen figyelmen kívül hagyta a közlekedési lámpa tilos jelzését, akkor akart áthaladni a zebrán, amikor merőleges irányból egy nyitott-platós kisteherautó döngetett. Az FA 23-76 forgalmi rendszámú, Türky István vezette gépjármű az egyértelmű elsőbbség jogán porzott (porzott volna) át a folyamatos zöldön. Az eb, mint ahogy később megállapítást nyert, veszélyeztetve az FA 23-76 forgalmi rendszámú, Türky István vezette gépjárművet a haladásban, ugyanakkor ballagott komótosan keresztirányban. Az eredmény természetesen ütközés.

Kócos András, RH─I. 989 879 személyi igazolvány ─ és 1430202 0673 személyi számú sz.-i lakos elmondása alapján a vétkes közlekedő, ha akarta volna, láthatta volna az FA 23-76 forgalmi rendszámú, Türky István vezette kisteherautó közeledtét, de Kócos szerint az állat (!) tojt az egészre. „Itt szobroztam autóalkatrészek boltja előtt ─ magyarázta Kócos ─, számítva nyolc órai nyitást kb. kilencre, mert máma aztán, mondom, nem orrozzátok ám el  előlem, dundi  bukszás  kiskereskedők,  frissen érkezett kerékcsapágyat, gardán-keresztet meg tudja rossebb, valami mütyür a blokkba; ha nem kapok, gondoltam, ha még máma se kapok, hát isten uccse! ne legyen a nevem Bandi, én bizony közibük durrantok!...”

Schmidt őrmester a helyszínre vezényelt rendőrjárőr egy ideig figyelmesen hallgatta az előadót, majd a „durrantok” végszóra arca hirtelen elfeketült és „stop, kishuszár!” ─ kiáltással mélységes csendre intette a lafatyolót.

A másik szemtanú, Rozmaring  Piroska, RH─II. 0511922 személyi igazolvány ─ és 2 360331 1349 személyi számú, ugyancsak sz.-i illetőségű  bolti  eladó némileg kiigazítva Kócos állítását, elmondta: a vétkes közlekedő, nemcsak hogy láthatta volna az FA 23-76 forgalmi rendszámú Türky István vezette gépjárművet, hanem, szerinte, oda is nézett, ő, mármint Rozmaring,  látta amikor az eb odanéz,  mozgásából  (eb) mégsem következett be semmi olyan változás, ami egyértelműen bizonyítaná, hogy jobb belátásra tért. „Maga mit ért jobb belátás alatt?” ─ puhatolózott Schmidt őrmester. „Minimum, hogy iszkolni kezd” ─ válaszolta Rozmaring  Piroska, mire helyeslően  bólintott  Schmidt.  „Csakhogy  ─  folytatta nekibuzdulva Piroska ─, erről szó sincs. Az eb látván látta és tudván tudta, hogy veszélyes, mi több, életveszélyes helyzetet teremt, és mégis ment. Ki érti ezt?”

Türky István szélesen széttárta a karját, mintha mondaná: ő aztán nem.

Schmidt  őrmester  kérdésére,  hogy mit gondol a vétlen gépjárművezető, mi vitte rá, mi késztette a vétkest antiszociális magatartásának  ilyen frivol kinyilvánítására, Türky előadta: legjobb tudomása szerint közte és a vétkes között mindezidáig semmilyen ellenérzés, harag, még csak nembéli rivalizálás sincs, tehát nincsen. Türky itt a körülményekhez képest messze nagy nyugalommal,  s  őszinte,  meleg közvetlenséggel leszögezte: gyerekkora óta kedveli és nagyra becsüli a vétkesre, mint ebre, de nem ám ily alantas cselekedetben is hasonlító stramm farkaskutyákat. Schmidt őrmester Türky helytelen megfogalmazását kiigazítandó, a jegyzőkönybe németjuhászt írt, és ezt nyomatékosan közölte a balasetben vétlen gépjárművezetővel, amit az „tényleg, anyám!” ─ közbekiáltással elfogadott.

Összességében tehát: volt a baleset; van tanú, kettő is; itt van Türky, a vétlen gépjárművezető, továbbá az FA 23-76 forgalmi rendszámú nyitott platós kisteherautó, lökhárítóján jókora véres flekk.    Nincs meg viszont az eb: hova lett?

A  helyben  megjelenő  napilap  munkatársának  (szavatolt diszkréció fejében!) néhányan elmondták: a baleset helyszínéhez közeli KÖPKÖDŐ-csárda hátsó udvarában kb. tíz és tizenkettő között látták a leírt külsejű delikvenst. Vagy annak hajszálra pontos mását. Kissé oldalazva járt, nem lehetett tudni, tényleg pityereg vagy a szeme folyik. Különösebben senkit nem foglalkoztatott a dolog: valószínű a szokásos heti verekedés, gondolták, vagy talán családi dráma a motiváló ok, mármint hogy az vitte volna rá az elkutyásodásra. Említették még a hátrányos szociális helyzetet is, mint a fejlógatás esetleges kiváltóját, továbbá a  szomszédokat, amennyiben a  szegény szerencsétlen kutyaól-tömbben lakik,    és nincs egy nyugodalmas perce csöndes mélázásra etc, etc. Tehát mint már annyiszor, megint a STRESSZ, a KOVÁCS meg a SATÖBBI...

A helyben megjelenő napilap munkatársa itt hirtelen, s főleg merészen rákérdezett: „Tulajdonképpen hány lába volt annak, akiről beszélnek?” De agyafurt fickókról lévén szó, kérdésére kérdéssel feleltek: „Hányat szeretne?”

A másnap megjelenő lapban így aztán pontosan leírták mind a baleset körülményeit, mind pedig a balesetben vétkes küllemét, s az eb-szó mellé zárójelben, hogy németjuhász. Súlyos könnyelműség volt viszont ama dőltbetűs részt proklamálni, miszerint a körözött eb nem lehet túlságosan messze a baleset helyszínétől: figyelembe véve rendkívül súlyos sérülését, könnyen lehet, hogy kimúlt egy közeli udvarban vagy egy nyitott ablakú szenespince mélyén, s az ügyet pedig lezártnak is tekinthetjük.

Hát korántsem!

A jóindulatú, bölcs munkatársakkal megáldott szerkesztőségben döbbenten vették tudomásul: valahogy most nagyon mellé nyúltak a dolognak. Tudniillik számos (ez idáig egyszázhuszonhét) bejelentés érkezett. S valahány hívó (telefonáló) megrökönyödésének adott kifejezést: az újságíró urak ne nézzék őket hülyének! Igenis látták, itt és ott látták a keresettet. Mint mondották, nem volt nehéz felismerniük a gyaúr kutyát.

Nos,  a baj nem is az, hogy egyazon időpontban vélték fölfedezni tíz-tizenkét helyen. Hanem, hogy különböző időkben, más-más helyen, jóval az események bekövetkezése előtt ─ már sérülten. Márpedig az lehetetlen. D.-község külterületén például még a tavalyi hózáporban észlelték. De látták már négy esztendővel elébb V.,  Z.,  Zs.─  hármashatárában, fönn a Mandolica-hegyen. A magasfeszültségű vezeték terpeszoszlopának tövében, fejét lógatva (!) nagyobbacska dolgát végezte éppen. Csipita Jankó, a szöszke lurkó szólt is mindjárt édesapjának, ki balról volt mellette a bakon: suhintana kicsit a pattogós korbáccsal a kutya valagára. Ez kétszer sikerült; harmadszorra már nem vághatott oda a derék apa, mert szédítően röpítette őket tova a lovas szán...

Az élet milyen! Megy tovább a maga göröngyös útján. A szerkesztőségben mára le kellett cserélni az összes telefont, csörgősről tütülősre. Így már inkább elviselhető a fülnek. De a legeslegnagyobb   tett,  hogy  megalakult  a  „KERESSÜK EGYÜTT!”-ügyelet. Egy sugár remény. Ettől függetlenül továbbra is fönn áll annak veszélye, hogy a keresett újabb vészhelyzetet teremt. Nem tudhatjuk, melyik utcában. Nem tudhatjuk, melyik útkeresztelődésben,  bukkanóban,  netán  odahaza  a padláson, kertkapuban... Amit egyelőre tudunk: az új telefonok rendületlenül s főleg gyönyörűen tütűznek. Az egészben ez most a legjobb. Keressük együtt!

 

 

 

 

Oldal: Keressük együtt!
Kaszás Máté prózájából - © 2008 - 2024 - jo-novella.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat